Forrás: promenad.hu, 2018.08.29.

Balatonlelle, 2017. március 17.
A Plasser-Theuer BM 1000 típusú, Európában egyedülálló alépítményjavító géplánc működés közben a dél-balatoni vasútvonal korszerűsítési munkálatain Balatonlellénél 2017. március 17-én.
MTI Fotó: Varga György

Több helyszínen zajlik a kivitelezés a Szeged–Hódmezővásárhely tram-train vonalán, és két év múlva megindulhatnak a próbajáratok. Eközben előkészítik a vonal meghosszabbítását Szabadka felé. – írja a Magyar Idők.

Kész tényként közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, hogy megépül Szeged és Szabadka között a tram-train, vagyis a városi és városok közötti vasúti pályán is közlekedni képes hibrid villamos vonala.

A miniszter a napokban tett sajtónyilatkozatában a határon átnyúló közlekedési fejlesztés indokaként a hazai vállalkozások munkaerő-ellátását említette, és jelezte, hogy egy ilyen megoldás Debrecenben is jó szolgálatot tenne. Hasonló értelemben beszélt a lapunknak adott interjúban korábban Mosóczi László, a tárca államtitkára.

A Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő tram-train előkészítése során több javaslat is elhangzott a vonal bővítésére, folytatására. Ilyen volt a Szegedet Makóval összekötő elővárosi vonal ügye. A megvalósíthatósági tanulmány több változattal számolt. Közös elem, hogy a kivitelezéséhez meg kell építeni Szegeden a déli Tisza-hidat, amelyet a helyközi villamosok mellett a nagyvasúti szerelvények, sőt a nemzetközi vasúti forgalom is használhatna.

A Szeged és Makó között közlekedő helyközi villamosnak 31 kilométer távolságot kell legyőznie. A távolságot hasonlóképpen 45 perc alatt tenné meg, mint Hódmezővásárhely esetében.

A miniszter által említett, Szeged és a szerbiai Szabadka közötti szakasz megvalósítására ugyancsak születtek tervek. Szabadka gazdag történelmi múltú, százezres délvidéki város, amely a magyar határtól mindössze tíz kilométerre fekszik, azonban Szegedtől a meglévő Szeged–Röszke–Horgos–Szabadka vonalon 45 kilométer a távolság.

A hódmezővásárhelyi, szabadkai, esetleg makói ág megvalósulása esetén Szeged központtal egy erős helyközi villamoshálózat jöhet majd létre, ami nem szokatlan az európai gyakorlatban. A rendszert a világon először 1992-ben Karlsruhéban építették ki, amely azóta kibővült, és több elővárosi települést érint, hossza pedig megtöbbszöröződött, jelenleg meghaladja a 400 kilométert.

Miközben tervek körvonalazódnak a rendszer kibővítésére, a kivitelezés jelenleg is zajlik a Szeged–Hódmezővásárhely szakaszon. Bár a tervezettnél lassabban halad a közművek cseréje a hódmezővásárhelyi nyomvonalon, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. szerint a Szegedet és Hódmezővásárhelyt összekötő villamosvasút elkészülésének végső határidejét tudják tartani a kivitelezők.

A közműkiváltások ősz végére elkészülnek, és utána belekezdhetnek a vágányépítési munkálatokba. 2020 második félévétől pedig már megindulhatnak az utasok nélküli próbajáratok – mondta a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. szóvivője, Kiss Boglárka a Hírtv.hu tudósítása szerint. A két csongrádi város közötti szakasz 24 kilométeres, amelyen 45 percig tart majd az utazás Szeged főterétől Hódmezővásárhely nagyállomásáig.

A szerelvények 20 percenként járnak majd, naponta 8-9 ezer ember utazását teszik komfortosabbá. Eközben épül a villamospálya alapja a vásárhelyi Bajcsy-Zsilinszky és az Ady Endre utcában.

A város több pontján dolgozik a kivitelező, de felújítják a két település közötti vasúti pályát is a népkerti megálló és Algyő között. A villamosvasút és a két város közötti pálya felújítása mintegy 75 milliárd forintba kerül.

A kivitelezés éppen egy évvel ezelőtt kezdődött meg, miután a NIF megkötötte a szerződést a Szeged–Hódmezővásárhely tram-train városi szakaszainak létesítésére. A két nyertes ajánlattevő a Strabag Vasútépítő Kft. és a Belfry PE Kft., a cégek nettó 8,9 milliárd forintból tervezik és építik meg a vasúti vonalat. A pályázatban rögzített feladat két szakaszból áll, Hódmezővásárhelyi Népkert és Hódmezővásárhely nagyállomás, valamint Szeged Rókus megállóhely és Rókus elágazás között.

Ahogyan a korábbi közbeszerzési kiírásból kiderült, Hódmezővásárhelyen 3,3 kilométer hosszon egyvágányú városi villamosvonal épül, öt megállóhellyel és egy végállomással.