Forrás: Pannon RTV,  2019-01-13

Az ország gazdasága kedvező eredményekkel zárta a tavalyi évet, és Vajdaság volt a legeredményesebb a fejlődés terén.

Ezt mondta Igor Mirović tartományi kormányfő a Vajdasági Rádió és Televíziónak adott interjújában. Kiemelte, hogy a szerbiai gazdaság a mintegy négyszázalékos növekedésnek, a közadósság csökkentésének, a költségvetési többletnek, a gyarapodó beruházásnak és a stabil inflációnak köszönhetően ért el sikereket. Vajdaságban is jók a mutatók, főként ami a kivitelt és a mezőgazdaságot illeti – mondta a tartományi kormány elnöke. Hozzátette, ez utóbbit külön intézkedésekkel serkentik. Mirović hangsúlyozta, a tartományban a legkisebb a munkanélküliek aránya, tavaly több mint 20 ezren kaptak állást. Folytatódik a vasútépítés is az Ópazova–Újvidék-szakaszon, valamint Magyarországgal együtt előkészületben van az Újvidék–Szabadka–Budapest-vasútvonal modernizálása, emellett a Tartományi Fejlesztési Ügynökség közvetlenül finanszíroz majd feldolgozóipari projekteket – részletezte Igor Mirović.

Megjegyzés:  Kamaránk megalakulása óta, fontos stratégiai partnerének tekinti a Vajdaság gazdasági szereplőit, az Önkormányzatokat és a Kamarákat egyaránt. Örülünk, hogy a tavalyi évben is ilyen kiváló eredményeket értek el, ebben a jövőben is igyekszünk partnerek lenni a kétoldalú gazdasági kapcsolatok kiépítésével.