Közép-bácskai körúton Magyar Levente miniszterhelyettes, Forrás: Magyar Szó, 2018. február 22.

Sajtótájékoztató a bácskossuthfalvi helyi közösség dísztermében (Ótos András felvétele)A Prosperitati Alapítvány által támogatott négy közép-bácskai vállalatban tett körutat rangos küldöttség ma, élén Magyar Levente miniszterhelyettessel, Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetég elnökével és Juhász Bálinttal, az alapítvány ügyvezet?jével. A delegáció a Prosperitati nagy lépték? fejlesztési programjában részt vev? kishegyesi Agrokons, a topolyai Capriolo és EM Commerce Kft.-ben, valamint a bácskossuthfalvi Sila láncgyárban járt, majd a kés? délutáni órákban a bácskossuthfalvi helyi közösség dísztermében, sajtótájékoztató keretében ismertették a Prosperitati Alapítvány legújabb pályázati kiírásait.

Az április 1-je és június 15-e között nyitott, ötödik alkalommal meghirdetett pályázati kör a kezd? vállalkozók támogatását irányozza el? immár második alkalommal a startup pályázati lehet?séggel, illetve a mez?gazdasági feldolgozó és az ?t ellátó termel?i szektor közös fellendítése céljából több területen – gabonatermesztésre, gyümölcsészetre, állattenyésztésre, méhészetre összpontosítva lehet majd pályázni több területen, illetve a helyi termékek el?állítóinak serkentésére fektetik a hangsúlyt a kiírások. A pályázatok teljes szövege már elérhet? a Prosperitati Alapítvány honlapján, a www.prosperitati.rselérhet?ségen.

A Prosperitati Alapítvány ötödik pályázati körének kiírásait közzétev? sajtótájékoztatón Magyar Levente, a magyar kormány parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese örömének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy milyen jelent?s eredményeket ért el a Prosperitati Alapítvány által folyósított támogatási rendszer az elmúlt több mint két évben. Az elképzelés kivitelezéséhez elengedhetetlen volt Szerbia támogatása és pozitív hozzáállása.

A bácskossuthfalvi Sila láncgyárban (Ótos András felvétele)– A vajdasági magyar közösséget a történelem oly sok megpróbáltatás elé állította már, csodát sajnos nem tudunk tenni, de igyekszünk segít? jobbot nyújtani az itthon maradóknak. Ehhez elengedhetetlen az ebbe a folyamatba bekapcsolódott vállalkozók rátermettsége és jöv?be vetett hite, illetve életképes elképzelése, továbbá a szerb, illetve a vajdasági magyar politikai vezetés megfelel? hozzáállása. 2018-ban 250 milliós fejlesztési léptékben gondolkodunk, ami korábban elképzelhetetlen lett volna – fejtette ki Magyar Levente, aki reméli, hogy a megkezdett utat a jöv?ben is tudják majd folytatni.

Pásztor István, a VMSZ elnöke a sikerek méltatása után a kihívásokról is szót ejtett.

– Nem akarjuk elhallgatni vagy szépíteni a közösségünket érint? kihívásokat. De hiszünk abban, hogy akik az itthon maradást választják, azokat meg tudjuk er?síteni ebbéli szándékukban a Prosperitati Alapítvány támogatási rendszere által. Több mint egyéves er?feszítés eredményét tesszük közre az 5. körrel. Meggy?z?désünk, hogy a nagyvállalatok vagy a feldolgozóipar er?södése magával vonja a munkáscsaládok, illetve a kisgazdaságok fellendítését is. Persze a látható eredményekért még sokat kell dolgoznunk a következ? években, nem titkolt célunk, hogy a vajdasági magyar közösség legalább egy harmadához el tudjanak jutni ezek a könnyítések.

Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezet?je ismertette a pályázatokkal kapcsolatos részleteket.

– Ezúttal körülbelül 4000 sikeres pályázatot tudunk támogatni. A kezd? vállalkozók számára 2016-hoz hasonlóan ismét meghirdetjük a startup programunkat. Ezzel egy kezdetleges üzleti tervet várunk, a legjobbak képzésben részesülnek, majd a tanultakból vizsgázhatnak, és ez után tudnak konkrétan pályázni az elképzelésük szerint. Az úgynevezett integrátori pályázatunk pedig a feldolgozóipar bevonásával a kisgazdaságok és a helyi termékek el?állítói számára nyújt segítséget. Kiírásaink a méhészet, a gyümölcsészet, a gabonatermelés, a húsipar vagy akár a zöldségféléket termel?k számára adnak pályázati lehet?séget – ismertette Juhász.

Látogatás a kishegyesi Agrokons Kft.-ben (Lakatos János felvétele)Magyar Levente bácskai körútját délel?tt a kishegyesi Agrokons Kft.-ben kezdte. Ez a cég többek között silótelepeket létesít, és a Prosperitatinak köszönhet?en komoly gépeket vásároltak, valamint egy gyártócsarnokot is felújítanak. Magyar itt elmondta, hogy néhány havonta megtekintik azokat a fejlesztéseket, amelyeket a Prosperitati Alapítványon keresztül valósítanak meg vajdasági magyar vállalkozók.

– Mintegy 2,5 éve indítottuk el azt a nagyszabású gazdaságfejlesztési programot, ennek a leglátványosabb gyümölcseit tekinthetjük most meg. Mintegy 30 milliárd forintból valósulnak meg ezekben a hónapokban olyan nagyberuházások, amelyek százszámra teremtenek munkahelyeket itt, Vajdaságban. Emellett számtalan beszállítónak adnak piaci lehet?séget – hangsúlyozta a miniszterhelyettes.

Az Agrokons 400 millió forintnyi fejlesztést valósít meg, és 24 új munkahelyet teremt. Egy jelent?s része ennek mérnöki állás, ami azért jelent?s, mert sok tehetséges fiatal külföldön próbál szerencsét. Ilyen fejlesztések révén viszont itthon lehet ?ket tartani – mondta Magyar –, mert ez olyan jöv?képet ad nekik, ami nagyon komoly alternatívát kínál a külföldön való boldogulással szemben.

Amir?l fél évvel ezel?tt még tervként beszéltek, az ma már nagyrészt megvalósult – fogalmazott Pásztor István, a VMSZ elnöke.

– Valamikor májusig ez a több mint egymillió eurós fejlesztés végs? formát fog ölteni. Ez új piacra jutási lehet?ségeket és piaci mozgásteret jelent ennek a cégnek. Növelhetik az alkalmazottaik számát, illetve olyan munkákat tudnak majd vállalni, amivel a szezonon kívüli hónapokat is ki tudják tölteni – mondta a pártelnök.

Kétfajta beruházás valósul meg most az Agrokonsban – számolt be a médiának ?ri Ferenc, a vállalat alapítója és igazgatója. A CNC vezérlés? élhajlítót, ollót, cs?hajlítót, plazmavágót, speciális hegeszt?ket és egy száztonnás darut megvásárolták, a második beruházás tavaszra fog megvalósulni, ennek keretében két csarnokot fognak felújítani.

Topolyán Brindza Lajos, a Capriolo kerékpárgyár tulajdonosa vendégeinek elmondta, hogy az új fejlesztéseket a Prosperitati Alapítvány segítségével, valamint saját forrásaikból és az OTP Bank kedvez? hitelkonstrukciójának köszönhet?en valósíthatják meg. Az 1,7 millió eurós beruházás több fejlesztést is magába foglal, ezek közül a legjelent?sebb az új kerékgyártó részleg felépítése és korszer? gépekkel történ? felszerelése. Tavaly csaknem 80 ezer kerékpárt sikerült legyártani és értékesíteni, és ez az eredmény már megközelíti a 2007-ben, a gazdasági világválság el?tt jegyzett csúcsot. A beruházások még folyamatban vannak, de a foglalkoztatottak 150 f?s csoportját máris 158-ra növelték, a jöv?ben pedig 180 személyt foglalkoztatnak majd. Magyar Levente Topolyán elmondta, a sikeres vajdasági gazdaságfejlesztési program megvalósítását három kedvez? feltétel tette lehet?vé: egyrészt Belgrád fogadókészsége, másrészt Budapest jószándéka, valamint a vajdasági magyarság tettre kész politikai vezet?inek szerepe is fontos tényez?. Magyar Levente stratégiai partnerségnek nevezte a két ország viszonyát. Pásztor István szerint pedig mindehhez kellett még, hogy legyen egy tettrekész magyar vállalkozói réteg, akik ezeket az egész közösség szempontjából fontos beruházásokat megvalósítják.

Májusig elkészül az EM Commerce új csarnoka, és megérkeznek a korszer?, számítógépes vezérlés? gépek (Ótos András felvétele)Az EM Commerce cégben Gyantár Lajos és Gyantár Igor, apa és fia, a cég vezet?i és tulajdonosai mutatták be a vendégeknek a vállalkozásukat. Egy teljesen új üzemrészleget építenek, ahol a többi között egyedi bútorok gyártására is lesz majd lehet?ség, valamint bútorgyártáshoz bútorelemeket, félkész termékeket is gyártanak. A teljes beruházás értéke mintegy 3 millió euró: ebb?l 1 milliónyit a pályázaton nyertek el, szintén csaknem egymilliót a saját forrásaikból teremtettek el?, és az OTP Bank 1,2 millió eurós hitellel járul hozzá a megvalósításhoz. A tervek szerint a szintén topolyai i-Modul épít?ipari vállalat kivitelezésében májusig elkészül a csarnok, és megérkeznek majd a korszer?, számítógépes vezérlés? gépek is, és 20-25 új munkahely létesül majd az új üzemben.

Magyar Levente, Babity János szabadkai f?konzul és Pintér Attila belgrádi nagykövet, valamint a Prosperitati Alapítvány képvisel?i és Pásztor István Bácskossutuhfalván délután a Sila Kft.-ben zárták körútjukat. A vállalat csaknem 1,2 millió euró értékben nyert pályázati támogatást. A hazai és a nemzetközi piac számára állít el? többféle láncot, az utóbbi években kötélgyártással is foglalkozik. Több területen kívánják hasznosítani a pályázati támogatást – nyilatkozta Méhes Béla igazgató.

– Egy automata felületkezel? vonalat szeretnénk beüzemelni, a gépeink nagy részét szeretnénk felújítani, korszer?bbeket beszerezni, illetve egy, az értékesítés folyamatát felgyorsító logisztikai központ felállítását tervezzük a közeljöv?ben. Azt gondolom, hogy ez a pályázati rendszer egy nagy ugródeszka, nemcsak új munkahelyeket tudunk megvalósítani általa, hanem tapasztalataink szerint a partnereinkre is pozitívan hat az a tény, hogy Magyarország és Szerbia kormánya közösen igyekszik gazdaságfellendít? lépéseket tenni – mondta a Sila igazgatója.