2018. január 18. csütörtök
Boldog névnapot Piroska!

Magyar Szerb Kereskedelmi és Iparkamara Egyesület
6722. Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Telefon: 70/45-222-33
e-mail: info@mszkik.hu
 

Akár a hatvan százalékot is elérheti az energiamegtakarítás

Forrás: Magyar Szó, 2015. június 19.

Nenad StankovićA Tartományi Energia- és Ásványinyersanyag-ügyi Titkárság két pályázatot hirdetett meg. Az egyik az energiahatékonyság növelésére vonatkozik, erre a célra 115 millió dinár, vissza nem térítendő támogatást különítettek el. A másik pályázat 45 millió dinár értékű és a tartomány, az állam vagy a helyi önkormányzat által alapított középületekben a takarékos világítótestek cseréjére irányul.

A pályázatokat múlt héten hirdette meg a titkárság és június 30-áig tartanak nyitva. Ennek kapcsán Nenad Stanković tartományi energia- és ásványinyersanyag-ügyi titkár csütörtökön sajtótájékoztatót tartott.

– Az energiahatékonyság növeléséről szóló pályázatot legutóbb 2008-ban hirdette meg a tartományi titkárság, a jelek szerint az idén nagy az érdeklődés iránta, ezért jövőre is meghirdetjük. A támogatásból az épületek külső faanyagát, az ablakokat és ajtókat cserélik ki, emellett a homlokzat, a tető és padló szigetelése hozzájárul az energia megtakarításához. Becslések szerint így 30 százalékos energiatakarékosság érhető el, az ablakok és az ajtók cseréje azonban 40-50 százalékos megtakarítást eredményezhet. Ha a felsoroltakhoz hozzáadódik a homlokzat szigetelése, akkor 60 százalékos energiahatékonyságot lehet elérni, természetesen a felhasznált építőanyag minőségének függvényében – ismertette a részleteket Stanković.

A takarékos világítótestek cseréjére vonatkozó pályázat kapcsán a tartományi titkár kifejtette, hogy a közvállalatok többsége nagy energiafogyasztó, a meglévő világítás azonban nem energiatakarékos, így most lehetőségük van arra, hogy a régi világítótesteket lecseréljék takarékos és led égőkre. A pályázatokról bővebben a www.psemr.vojvodina.gov.rs honlapon található.

A nyári szabadságok miatt a tartományi titkárság következő pályázatát, amellyel a földműveseknek nyújtanak segítséget, július végén és augusztus elején teszik közzé. Azok a farmok pályázhatnak, amelyek biomasszából és napelemekből nyerik az energiát, valamint azok az állattenyésztő gazdaságok, amelyek a víz melegítésére napenergiát használnak.

Megjegyzés: A pályázaton közvetetten a magyar kkv-k is részt vehetnek! A részletes pályázati dokumentációk az alábbi linkeken tölthetők le: az energiahatékonyság növeléséről szóló pályázat itt, a takarékos világítótestek cseréjére vonatkozó pályázat itt!



Hozzászólások

Ehhez a hírhez még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!

Szóljon hozzá

HTML kód használata nem engedélyezett, de a webcímek automatikusan át lesznek alakítva linkekké. Az e-mail cím soha nem lesz publikálva.. A hozzászólások moderálási jogát fenntartjuk. Az avatarok megjelenítéséhez a Gravatar szolgáltatást használjuk. Töltse föl képét itt: www.gravatar.com.

Remaining characters

security image

Minden  -al jelölt mező kitöltése kötelező!