Forrás: MTI, 2018. január 30.

A digitális átalakulás, az ipar 4.0 a gazdasági növekedésben egyre nagyobb szerepet játszik – hangsúlyozta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felel?s államtitkára kedden a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) rendkívüli küldöttgy?lésén, Budapesten.

Kifejtette: a Magyarországon m?köd? multinacionális vállalatok széles körben alkalmazzák a digitalizációt, ugyanakkor a hazai kis- és középvállalkozások közül kevesen és szigetszer?en használják a legkorszer?bb technológiát.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint a digitalizáció megvalósításában a magyar kis- és középvállalkozások lemaradásban vannak, nem ismerik a tartalmát, következményeit, köztük azt, hogy beszállítóként e nélkül nem tudnak a piacon maradni.

Lepsényi István kiemelte, fontos, hogy a kisvállalkozói szektorban megvalósuljon a digitalizáció, és ebben az oktatás, a digitális kompetencia megszerzése jelent?s szerepet játszik. Példaként említette, hogy tíz éven belül a mostani szaktudás 80 százaléka megváltozik, a mesterséges inteligencia térnyerésével új szakmák lesznek.

Az államtitkár kitért arra, hogy a kamara és a kormány között jó egy?ttm?ködés alakult ki, a kamara sok hasznos ötletet fogalmaz meg, például az oktatás, a szakképzés, a vállalkozások fejlesztése területén.

Az MKIK rendkívüli küldöttgy?lésén elfogadták a választott bíróság alapító okiratának módosítását.

A napirendi ponttal kapcsolatban Parragh László, az MKIK elnöke elmondta, hogy tavaly az Országgy?lés megváltoztatta a választott bíráskodás szerkezetét és rendjét. Eszerint egy választott bíróságba integrálják az MKIK mellett korábban m?ködött állandó bíróságot, valamint a pénzügy és az energia területével foglalkozó bíróságokat. Az így integrált választott bíróság az MKIK mellett m?ködik majd, a választott bíróság elnökségének hét tagja kinevezéssel kerül a testületbe, ebb?l hármat az MKIK elnöke nevezett ki, a többieket a szakmai szervezetek adták. Az elnöki pozíciót Burai Kovács János ügyvéd látja el, a bírókat az MKIK elnöksége választotta meg.

Parragh László a közgy?lés zárszavában arról tájékoztatta a küldötteket, hogy a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ügyészségi törvényességi vizsgálatot kért a f?városi kamaránál.

Az MKIK elnöke szerint rossz fényt vet az egész kamarai rendszerre, a társadalmi megítélésére a BKIK-ban tapasztalható folyamat, a különböz? érdekcsoportok egyéni érdekekre visszavezethet? mozgása. Amennyiben az ügyészségi vizsgálat bármilyen negatív megállapítást tesz, akkor annak következménye lesz  – mondta Parragh László.