Forrás: VajdaságMA, 2018. március 24.
Megtartotta évi közgyűlését a Vajdasági Agrárszervezetek Szövetsége. Az adai városháza tanácstermében zajló rendezvényen Nagy Miklós elnök elmondta, hogy sikeres évet hagytak maguk mögött. Azon túlmenően, hogy az eddig 62 tagszervezetből álló tömörüléshez újabb hat egyesület csatlakozott, sikerült bővíteniük a falugazdász hálózatot, úgy hogy közben erősítették együttműködésüket a szerbiai mezőgazdasági minisztériummal, a vajdasági kormány mezőgazdasági titkárságával, valamint a magyar Földművelésügyi Minisztériummal. Ugyanígy a Kárpát-medencei gazdaszervezetekkel ápolt kapcsolatuk is erősödött:
„Sikeres évet hagytunk magunk mögött, elvégeztük azt a munkát, amit megterveztünk, és amivel a tagság megbízott bennünket. A szervezet prioritásai között első helyen állt a falugazdász hálózat. A mögöttünk hagyott évben a nemzetpolitikai államtitkárságnak, az onnan érkező támogatásnak köszönhetően sikerült új falugazdászokat alkalmaznunk és így megnöveltük a Vajdaságban működő falugazdászok számát újabb hét személlyel. Így a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének felügyelete alatt most 12 falugazdász teszi a dolgát a gazdálkodók érdekében”, mondta Nagy Miklós. Az elnök hangsúlyozta, hogy a VASZ idén is hordozója lesz a Magyarok kenyere elnevezésű programnak, és hogy az érdekvédelem erősítését tekinti a szövetség további elsődleges feladatának.
Dr. Torda Márta, a Földművelésügyi Minisztérium Kárpát-medencei Együttműködés Osztályának vezetője üdvözlő beszédében hangsúlyozta:
„Nagyon fontos, hogy ez a szövetség példaértékűen működik a Földművelésügyi Minisztérium kapcsolati rendszerében. A térségben a mezőgazdaságon belül egyetlen területen sincsen olyan összefogás és erő, mint amit itt Vajdaságban a VASZ képvisel a gazdálkodók körében. Köszönöm, hogy a nemzetpolitikai és a gazdaság megtalálta a hangot egymással, és hogy együtt tudnak működni a közös cél érdekében” – mondta az FM képviselője.
Kocsy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara külkapcsolati igazgatója a külhoni magyar gazdákkal való együttműködést a kamara egyik nagyon fontos célkitűzéseként jelölte meg
„Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a határon túli gazdákat is összefogjuk, hiszen a Kárpát-medence nem csak, mint közös szülőföldünk létezik, hanem gazdasági lehetőségként is kínálkozik. A NAK Györfi Balázs elnök úr kezdeményezésére ezért hozta létre a Kárpát-medencei Agrárgazdálkodók Együttműködési Fórumát, amely az összes anyaországi és külhoni magyar gazdát egy közös szervezetbe tömöríti”, fejtette ki.
Pásztor István, a VMSZ elnöke arra a kérdésre, hogy a legbefolyásosabb vajdasági magyar érdekvédelmi szervezet miért tartja fontosnak a VASZ-al való együttműködést, ezt mondta: „Mi ugyanazt a feladatot próbáljuk ellátni. Közösséget kívánunk építeni és ennek a közösségépítésnek megkerülhetetlen eleme az agráriummal foglalkozó szakmai szövetség. Nagyon nagyra értékelem az Agráregyesületek Szövetségét, mert egy hosszantartó erőfeszítésnek az eredményeképpen egy olyan egységes szervezetté nőtte ki magát, amely azt bizonyítja, hogy a lokális, partikuláris érdekeket fölül lehet írni és vannak olyan közös érdekek, amelyeknek a megvalósítását csak így lehet megcélozni és megközelíteni” – mondta a VMSZ elnöke.
Megjegyzés: Kamaránk ezúton is gratulál a VASZ elmúlt éveben elért sikereihez, úgyis mint vállalkozásokat összefogó jó szervezetnek, és úgy is mint Szerződött Együttműködő partnerünknek. Ahogyan eddig, ezután is igyekszünk az érdekeltségi köreinkbe tartozó vállalkozások határon átnyúló kapcsolatait, üzleti elképzeléseit kölcsönösen segíteni és támogatni.