Augusztus 22-én képzés indul Zentán a fogyatékkal élő, vagy egyéb módon szociálisan veszélyeztetett emberek számára. A szervezők célja, hogy az említett csoportba tartozók saját vállalkozás indításával megélhetést biztosíthassanak maguknak és családjuknak. A Szerbia és Magyarország közötti IPA-program keretében megvalósuló projektet a Magyar-Szerb Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a zentai Üzleti Inkubátor Kft. közösen valósítja meg.
![](https://pannonrtv.com/sites/default/files/styles/slick_media/public/2019-07/2019-07-29-uzleti-inkubator-zenta.jpg?itok=E4upyo1F)
Vörös Attila, a program koordinátora: „A kétnapos képzés egyik napján munkaadóknak fogunk képzést tartani, magyarországi példákat felhozva, ehhez kapcsolódva a szerbiai jogrendszer, illetve azok a lehetőségek, hogy mint munkaadók milyen juttatásokban részesülhetnének az ország részéről, illetve, hogy milyen pályázási lehetőségek vannak azoknak a személyeknek, akik bármilyen szempontból hátrányos személyek közé sorolhatóak. A második nap pedig azoknak a személyeknek és civil szervezeteknek lesz képzés, akik kézműves termékek előállításával foglalkoznak, illetve azoknak a személyeknek, akik bármilyen szempontból szintén hátrányos helyzetűek.”