Partnerségi konferenciát rendezett a mórahalmi Egy-Másért Ifjúsági és Közösségfejlesztő Egyesület, a Kolo Szerb Kulturális Központ építtetője.
Az egyesület célja, hogy az épületben a következő évben legalább 60 különféle összművészeti program valósulhasson meg a balkáni kultúra jegyében. Mindehhez szakmai partnereket, együttműködőket, résztvevőket keresnek. A konferencián végre napvilágot láttak a programtervezetek is.

A Kolo Központ építése félúton jár, miközben a háttérben komoly szakmai munka folyik a tartalommal való megtöltés részleteiről. Seres István, az intézmény intendánsa lehetséges partnereknek szervezett találkozót szeptember 25-én a mórahalmi városházán. A meghívott közösségek számos inspirációt kaphattak a határon átnyúló program célkitűzéseiről és a gyakorlati megvalósulás részleteiről. Az eseményen képviseltette magát az Országos Szerb Önkormányzat, a Csongrád Megyei Önkormányzat, a Szerb-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a szegedi Nemzetiségek Háza, a Szegedi Nemzeti Színház, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara, a mórahalmi művészeti iskola, a Kapocs Népfőiskola és mórahalmi turisztikai szervezetek. A találkozón felvázolták a résztvevőknek a Kolo Központ küldetését és gondos munkával összeállított programtervezetét. Ezek alapján 2019-től igencsak változatos és színes programokkal várják az érdeklődőket Mórahalmon, legyenek bármilyen nemzetiségűek.

A kulturális központban szerepet kap például a tehetséggondozás a Musica Balkanika zenei tehetségeket felvonultató programjain, de más művészeti ágakban tevékenykedő alkotókat is szeretnének támogatni különféle pályázatok útján. A mórahalmi létesítmény csatlakozni kíván a Szerb Kultúra Hónapjához jövő szeptemberben, de emellett a filmvetítéstől, a hitéleti körsétán át a “Ricsaj” fantázianévvel ellátott gyermekprogramokig minden helyet kap az épület falai között. A tervek közt szerepel balkáni cukrászverseny, kézműves vásárok, Zastava Ifjúsági Zenei Fesztivál, Balkán Bál és más gasztronómiai élmények szerb és magyar receptekkel. A Szerb Kulturális Központban a társadalmi szerepvállalás sem maradhat el, melyet a “Hello Kolo” kampány fog össze.

A Kolot létrehozó szakembereknek ugyanúgy fontos a folkkultúra megjelentetése, mint a populásirabb műfajoké, vagy éppen az irodalmi estek szervezése, céljuk, hogy a célközönség minél szélesebb skálán mozogjon és majdan saját maga alakítsa a programok skáláját.

A pályázat részeként létrejött egy weboldal, mely a határ két oldalán fellelhető programok gyűjtőhelye lesz. Itt érdemes nézelődni: https://www.visithusrb.com/

Megjegyzés:
Kamaránkat elnöki és ügyvezető alelnöki szinten képviseltük, érdeklődéssel hallgattuk a KOLO Szerb Kulturális Központ stratégiai terveit elképzeléseit.
Üdvözöltük azt a törekvést, hogy a KOLO Szerb Kulturális központ – adott esetekben – színhelye lehet határon átnyúló üzletember megbeszéléseknek, találkozóknak, konferenciáknak.
Magunk részéről vállalkoztunk arra, hogy a Kulturális központ nagyobb volumenű programjairól, rendezvényeiről – előzetesen  – kamaránk Honlapján, az érdeklődő vállalkozások felé, tájékoztatást adunk.