Európa legnagyobb vasúti építkezésén járt pénteken Aleksandar Vučić szerb államfő és Alekszandr Bocan-Harcsenkó, Oroszország belgrádi nagykövete. A Belgrád-Budapest gyorsvasút Ópázova és Újvidék közötti szakaszának építése jó ütemben halad, mindkét fél betartja a határidőket – hangzott el a Čortanovcinál épülő viadukt megtekintése alkalmával. A magyar határig terjedő szakaszt a tervek szerint 2023-ra befejezik. 56 pár betonoszlop, három kilométer hosszú szakasz, két, ellentétes irányba haladó alagút, 338 millió dollár beruházás. Így néz majd ki és ennyibe kerül az Ópázova és Újvidék között épülő völgyhíd, ami a Belgrád-Budapest gyorsvasút része. A munkálatokat az orosz RZD International cég végzi. Alekszandr Bocan-Harcsenkó, Oroszország belgrádi nagykövete elmondta, a vasút építése a legjelentősebb és legnagyobb projekt a két… Read More
Continue ReadingRábé-Kübekháza határátkelőhely
Szeptember 30-a után kezdődhet a Rábé-Kübekháza határátkelőhely kiépítése Jelenleg az oda vezető út szerbiai szakaszát teszik használatra alkalmassá. Dudaszó, több kilométeres sorok, fennakadások – így jellemezhető a pillanatnyi határhelyzet a Szerbia és Magyarország közötti határátkelőhelyeken. Az átlépés sokszor órákig tart. Az átkelők zsúfoltak az emberek pedig türelmetlenek. A határszakaszon való torlódást, veszteglési időt egyebek mellett újabb határátkelők megnyitásával is csökkenteni lehet. Nemrég a Bajmok-Bácsalmás átkelő felújítása történt meg, most a tervek szerint hamarosan újabb nyílik majd, ezúttal Észak-Bánátban. Évtizedekkel ezelőtt már volt egy határátkelőhely a térségben. A helyiek szerint sok új lehetőség nyílik majd meg előttük a határnyitással. Az új határátkelő kiépítése új üzleti lehetőségek megteremtéséhez járulhat hozzá, emellett pedig… Read More
Continue ReadingHungarikum Fesztivál-Szeged
Festival Hungarikum u Segedinu Manifestacija je nastala 2008. godine sa namerom da predstavi istorijsku tradiciju i vrednosti Mađara na koje svi možemo biti ponosni. Oko 70 izlagača će tokom četiri dana nuditi svoje proizvode na Trgu Sečenji. Posetioci će imati priliku da degustiraju vina, rakije, kvalitetne mesne proizvode, džemove i sokove bez konzervansa. U subotu prepodne možemo saznati kako se priprema deo hungarikuma, jagnjeći paprikaš na Karcagi način, koji može da se proba na licu mesta. Jedna od glavnih atrakcija biće pečenje gigantskog kurtoš kolača. Pored toga, na trgu će svoje proizvode izložiti kožari, lončari, rezbari drveta, slikari svile i mnogi drugi majstori svog zanata. Na manifestaciji koja traje… Read More
Continue ReadingKereskedelem
Az export főként Vajdaságból megy, az import pedig Belgrádba érkezik Szerbia teljes külkereskedelmi áruforgalma a január-júniusi időszakban nyolc százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a kivitel terén pedig Vajdaság jár az élen, több mint 30 százalékkal. Az idei év első hat hónapjában 8,58 milliárd Euró értékben szállítottak ki árut, a behozott áru értéke pedig 11,49 milliárd Euró, tájékoztatott a Köztársasági Statisztikai Intézet.. A behozott áru közel fele Belgrádba érkezett. Szerbia legnagyobb kereskedelmi partnerei az Európai Unió és a régió országai, míg a legnagyobb deficitet a Kínával és az Oroszországgal történő kereskedésben jegyezték. Hiányt könyveltek el a Törökországgal, Lengyelországgal, Magyarországgal, az Egyesült Államokkal, Franciaországgal, Belgiummal, Svájccal és Spanyolországgal való… Read More
Continue ReadingVállalkozói képzés indul Zentán a szociálisan veszélyeztetettek számára
A szervezők célja, hogy az említett csoportba tartozók saját vállalkozás indításával megélhetést biztosíthassanak maguknak és családjuknak. Augusztus 22-én képzés indul Zentán a fogyatékkal élő, vagy egyéb módon szociálisan veszélyeztetett emberek számára. A szervezők célja, hogy az említett csoportba tartozók saját vállalkozás indításával megélhetést biztosíthassanak maguknak és családjuknak. A Szerbia és Magyarország közötti IPA-program keretében megvalósuló projektet a Magyar-Szerb Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a zentai Üzleti Inkubátor Kft. közösen valósítja meg. Vörös Attila, a program koordinátora: „A kétnapos képzés egyik napján munkaadóknak fogunk képzést tartani, magyarországi példákat felhozva, ehhez kapcsolódva a szerbiai jogrendszer, illetve azok a lehetőségek, hogy mint munkaadók milyen juttatásokban részesülhetnének az ország részéről, illetve, hogy milyen pályázási lehetőségek vannak azoknak… Read More
Continue ReadingSzociális vállalkozási képzés Zentán hátrányos helyzetű személyeknek
Hamarosan képzés indul Zentán fogyatékkal élő, vagy egyéb módon szociálisan veszélyeztetett emberek számára. A cél az, hogy ezek az emberek saját vállalkozás indításával megélhetést biztosíthassanak maguknak és családjuknak. Az Interreg–IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósuló projektet a Magyar-Szerb Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a zentai Üzleti Inkubátor Kft. közösen valósítja meg. Az elképzelésekről Török Györgyöt, a Magyar-Szerb Kereskedelmi és Iparkamara elnökét kérdeztük Szabadkán. – A zentai inkubátorházzal közös a projekt, ami nagyon jól működik. Tavaly indult a munka, most tartunk a felénél. A projekt célja a szociális vállalkozások területi terjeszkedésének ösztönzése a határ menti régiókban a magyarországi modellt és gyakorlatot alapul véve. További cél, hogy felhívjuk a figyelmet arra,… Read More
Continue ReadingEXPO 2019 BAČKA TOPOLA – TOPOLYA
EXPO 2019 BAČKA TOPOLA – TOPOLYA Mezőgazdasági és gazdasági kiállítás A TOPOLYAI PIAC KÖZVÁLLALAT NAGY CSARNOKÁBAN ÉS KÖRNYÉKÉN 2019. SZEPTEMBER 6 – 8 KÖZÖTT 16. alkalommal kerül megrendezésre Topolyán a mezőgazdasági és gazdasági kiállítás a topolyai Piac Közvállalat nagy csarnokában és annak környékén. Az EXPO 2019, Bačka Topola-Topolya kitűnő alkalmat biztosít arra, hogy egy helyen nagy számú üzletember találkozhasson, ötleteiket és tapasztalataikat megosszák egymással, valamint új üzleti kapcsolatokat építsenek. A több éves hagyomány, valamint az egyre több hazai és külföldi kiállító bizonyítja ezen rendezvény jelentőségét. Cél, hogy a hagyománnyal rendelkező rendezvény alkalmat nyújtson a termelőknek, gyártóknak, hogy bemutathassák termékeiket és szolgáltatásaikat a szélesebb fogyasztói rétegnek. A látogatóknak belépés a… Read More
Continue ReadingFolytatódik a vajdasági magyar gazdaságfejlesztési program
Folytatódni fog a vajdasági magyar gazdaságfejlesztési program. Ezt jelentette be ma Pásztor István Szabadkán. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke elmondta, a Prosperitati Alapítvány holnap közzé tesz egy felhívást a vállalkozók számára, amelyben igényeiket oszthatják meg abból a célból, hogy az alapítvány a vállalkozók érdekeit szem előtt tartva hirdesse meg a következő gazdasági fejlesztési pályázatokat. A Prosperitati Alapítvány szombaton, azaz holnap egy nyilvános felhívást tesz közzé. Ebben a vállalkozók a turisztikai, a feldolgozóipari és az ipari fejlesztésekre vonatkozó elképzeléseiket oszthatják meg, ezzel is segítve az alapítvány munkáját. Pásztor István, elnök, VMSZ: „A Prosperitati Alapítvány egy nyilvános fölhívást közöl, illetve az azzal kapcsolatos űrlapokat bocsátja rendelkezésükre mindazoknak, akik 100 ezer euró feletti értékű… Read More
Continue ReadingSvečano otvoren SKC Kolo u Morahalomu
Srpski kulturni centar „Kolo“, izgrađen u okviru Intereg-IPA projekta „Raznobojna saradnja“ („Colourful Cooperation“) prekogranične saradnje Srbije i Mađarske, otvoren je danas u mađarskom gradu Morahalomu. SKC „Kolo“ otvorili su generalni sekretar predsednika Srbije Nikola Selaković, ministar kulture i informisanja Vladan Vukosavljević, ministar državne uprave i lokalne samouprave Branko Ružić, ministar privrede Goran Knežević, šef diplomatije Mađarske Peter Sijarto i državni sekretar ministra kulture Mađarske Peter Fekete. Svečanom otvaranju prisustvovali su članovi Vlade Mađarske i Srbije, gradonačelnici Subotice i Zrenjanina, Bogdan Laban i Zoran Janjić, predstavnici diplomatskih predstavništava, crkveni i drugi velikodostojnici, strateški partneri Centra. Sijarto je ocenio da ovaj događaj nema značaj samo za Srbiju i Mađarsku, već da ima… Read More
Continue ReadingÁtadták a Kolo Szerb Kulturális Központot Mórahalmon
Átadták a Kolo Szerb Kulturális Központot Mórahalmon! A Kolo Szerb Kulturális Központ a magyar-szerb Színes együttműködés elnevezésű projekt részeként épült. A Kolo átadásával Mórahalom Szerbia napjává nyilvánította július 8-át. Ennek alkalmából Nógrádi Zoltán, polgármester jelképesen átnyújtotta a Balkán kulcsát Csedomir Janjicsnak, Nagybecskerek polgármesterének, hogy a következő évben a vajdasági város legyen az intézmény vendége. Vladan Vukosavljev szerb kulturális és tájékoztatási miniszter köszöntőbeszédében azt mondta, a kulturális központ megnyitása bizonyítéka annak, hogy a magyar-szerb kulturális kapcsolatok napról napra erősödnek. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarországot és Szerbiát összekötik kisebbségei, amelyeket a két ország nem feszültségforrásnak, hanem erőforrásnak tekint. Forrás: Magyar Szó
Continue Reading